Korhelyleves
A korhelyleves alapja a savanyú káposzta és a füstölt kolbász. Savanyú íze, illetve C-vitamin-tartalma miatt nemcsak ínyenceknek ajánlják, hanem másnaposság ellen is nagyon jó.
Hozzávalók: 30 dkg savanyú káposzta, 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 1 babérlevél, 1 evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál ételízesítő, 1 evőkanál liszt, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, késhegynyi törött fekete bors.
Elkészítés: A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, és zsírját kiolvasztjuk. Rátesszük a megtisztított és apró kockára vágott vöröshagymát, majd üvegesre pirítjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, ezután ráöntünk 1 evőkanál vizet. A savanyú káposztát összevágjuk, majd hozzáadjuk a leveshez. Ha úgy érezzük,
túl savanyú a káposzta, öblítsük le egyszer vagy kétszer hideg vízzel. Néhány percig pirítjuk a káposztát a hagymával, majd felöntjük kb. 1 liternyi vízzel. Beleszórjuk az ételízesítőt, a borsot, a fokhagymát, hozzáadjuk a babérlevelet, és befedve felforraljuk. Körülbelül 20 percig főzzük. Közben a kolbász bőrét lehúzzuk, és felkarikázzuk. A főzés félidejében beletesszük a levesbe. Addig főzzük, míg a kolbász puha nem lesz. Végül belekeverjük a fél dl vízzel és liszttel simára kevert tejfölt, majd jól kiforraljuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése